Nők a történelemben

Sarolt (947 k.–1000 k.) a magyar Árpád-ház tényleges ősanyja.

Ő Géza nagyfejedelem felesége, az erdélyi gyula leánya, I. István király anyja, aki Anonymus krónikája szerint egyben Töhötöm dédunokája is volt. Születésének és halálának körülményeit nem ismerjük.

Sarolt annak az erdélyi gyulának volt a leánya, aki – Győrffy György szerint – 953-ban keleti rítus szerint keresztény hitre tért. Bizánci forrásból tudjuk, hogy kevéssel Bulcsú bizánci követjárása után az erdélyi gyula szintén Bizáncba ment, ott megkeresztelkedett. A keresztségben az István nevet nyerte, és családját a bizánci patrícius méltóságára emelték. A gyula ezt követően magával vitt Erdélybe egy Hierotheosz nevű szerzetest, aki előzőleg „Turkia”, azaz Magyarország püspökévé szenteltek. Ennek alapján tehát az első magyarországi püspökség keleti rítus szerint létesült, és felállítása Sarolt apjának nevéhez fűződik. Ekképpen bizonyos tehát, hogy maga Sarolt is keleti rítus szerint keresztelkedett meg. Anonymus szerint Saroltnak Karold nevű leánytestvére is volt, amely kifejezés a gyulák nemzetségében használatos török nyelvben fekete hölgymenyétet, Sarolt pedig fehér menyétet jelent. (Ezért ábrázolhatja a Képes Krónika szőkének.)

A magyar uralkodó, Géza arra törekedett, hogy a hét magyar törzset erős és egységes állammá szervezze. E törekvése megvalósítása érdekében vette feleségül az erdélyi István gyula Sarolt nevű leányát. Ez azt is jelenti, hogy nem tudható, hogy Géza feleségének kiválasztása Géza vagy Taksony politikájának lett az eredménye. Bizonyos azonban, hogy a magyar vezetés már ekkor tisztában volt a dinasztikus házasság politikai jelentőségével, így mindenképpen figyelemre méltó az a tény, hogy Géza felesége – mai szemmel nézve – belföldi előkelő családjából került ki. Géza feltehetően a házasság révén próbálta növelni befolyását a Kárpát-medence keleti felében. A valóságban viszont mégsem ez történt, nem Gézának sikerült teret nyernie a gyulák országrészében, hanem Sarolt hozta el a bizánci kereszténységet a Dunántúlra. Nagyon valószínű, hogy az ő kezdeményezésére jött létre a veszprémi ortodox apácakolostor.

A fejedelemasszony férfias, határozott jelleméről több korabeli forrásból is értesülhetünk. Marburgi Thietman krónikája szerint Sarolt „mértéktelenül ivott”, a lovat „katona módjára ülte meg” és „egy embert hirtelen haragjában […] megölt.” Ezek az értesülések nem egy ájtatos fejedelemasszony képét vetítik elénk. Nagyon valószínű, hogy a 990-es évekre az ország irányítása a már megöregedett Géza fejedelem kezéből Sarolt kezébe csúszott át. Ugyanakkor Saroltról a krónikák azt is feljegyezték, hogy „szépségét a környező fejedelmek sokáig emlegették.”

A középkori magyar krónikák szerint Géza halála után Koppány – a levirátus hagyományának megfelelően – feleségül kívánta venni Saroltot. A fejedelemasszony ebbe nem egyezett bele, ily módon István és Koppány veszprémi harca, majd Koppány legyőzetése után végül István fejére került a királyi korona. Ezt követően Sarolt további sorsáról a társadalmi emlékezet írott forrásai már nem tudósítanak.

Géza és Sarolt frigyét gazdag gyermekáldás kísérte. Négy leány és egy fiúgyermekükről bizonyosan tudunk. Sarolt két első leánygyermeke közül az egyik I. Boleszláv lengyel fejedelem második felesége, a másik pedig Gavril Radomir bolgár fejedelem neje lett. Másik két leányuk születési időpontja olyan kései dátumokat takar, hogy feltételezhető, hogy Géza második feleségétől, a lengyel forrásokban szereplő Adelhaidtól születtek. A fejedelemasszony halálának körülményeit nem ismerjük, és porai ismeretlen helyen nyugszanak.

Sarolt, mint az Árpád-ház és a magyarság második ősanyja, kultúrtörténetünk némely alkotóját ugyancsak megihlette. Erkel Ferenc 1862-ben komponált egy operát Sarolta címmel, amelyet később Vaszy Viktor és Romhányi József dolgoztak át.